Az egyensúlyt kereső városrehabilitációs modell
(Kőbánya-Ligettelkek)
(Építővilág 2000/3. szám kivonat)
Ki ne ismerné Lechner Ödön csodálatos
alkotását a kőbányai Szent László Plébániatemplomot és a
Polgármesteri Hivatal épületegyüttesét?
Kevesen
tudják azonban, hogy e remekművek mögötti, Ligettelkek néven
ismert kerületrészben egy városrehabilitációs modell
segítségével hosszú évek óta, mérnökök, építészek,
közgazdászok, szociológusok, önkormányzati dolgozók és
képviselők összehangoltan a városrész tervszerű felújításán
fáradoznak.
Előzmények
A kerületi
önkormányzat képviselőtestülete 1996-ban döntött úgy, hogy a
felújításra kijelölt városrész szabályozási tervének
készítését összekapcsolja egy városfejlesztési rehabilitációs
stratégia egyidejű kidolgozásával.
A kerület megbízása
alapján 1997-1998-ban a VÁTI Kht.
mint várostervező, illetve a MaHill
Mérnökiroda Kft. mint stratégiai tervező
együttműködésében elkészült a Ligettelkek városrehabilitációs
stratégiai programja.
1998-ban a képviselőtestület
rehabilitációs akcióterületté nyilvánította a felújításra
tervezett városrészt. Tárgyalások kezdődtek a Kerületi
Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat között, melynek
eredményeként 1999-ben a Főváros-kerület között rehabilitációs
együttműködési szándéknyilatkozat aláírására került sor. Az
önkormányzat felkérésére 1999-ben a
Kőbányai Vagyonkezelő Rt. és a MaHill Mérnökiroda Kft. megállapodást
kötöttek a városrehabilitációs modell gyakorlati
alkalmazására.
E célból a rehabilitációs
akcióterületen a MaHill
programmenedzser irodát nyitott, melynek kizárólagos feladata
a városrehabilitációs műveletek operatív helyszíni irányítása.
Az
ingatlanfejlesztés-épületfelújítás összhangja, avagy a kezdeti
próbálkozások
1988-1992 között a MaHill Józsefvárosban alkalmazta először
a városfejlesztési, városrehabilitációs célok elérése
érdekében az általa kidolgozott stratégiát, melynek lényege az
volt, hogy a tanácsi-állami tulajdonban álló leromlott
épületállomány felújításához a költségvetési pénzeken kívül
fel kell használni az üres ingatlanok befektetői tőke
bevonásával történt beépítéséből származó hasznot.
A
városrészfejlesztés mozgató erejeként a kezdeti modell azt a
felismerést próbálta kihasználni, mely szerint az
ingatlanfejlesztők csakis és kizárólag olyan városrészekben
voltak hajlandóak befektetni, ahol a közvetlen városi
környezet, illetve a közigazgatás garanciákat tudott
biztosítani a beruházott objektumok környezetének megfelelő
kialakítására, illetve szinten tartására. Ez a modell
sajnálatos módon csak azokban a kerületekben mutatott fel
számottevő eredményt (lásd a Belváros városközponti kiemelt
részei), ahol a városrészek felújítása központi támogatásokat
élvezett. A centrumon kívül eső kerületek sorsát mindannyian
ismerjük.
Tovább