Az egyensúlyt kereső városrehabilitációs modell (Kőbánya-Ligettelkek)

(Építővilág 2000/3. szám kivonat)

Ki ne ismerné Lechner Ödön csodálatos alkotását a kőbányai Szent László Plébániatemplomot és a Polgármesteri Hivatal épületegyüttesét?

Kevesen tudják azonban, hogy e remekművek mögötti, Ligettelkek néven ismert kerületrészben egy városrehabilitációs modell segítségével hosszú évek óta, mérnökök, építészek, közgazdászok, szociológusok, önkormányzati dolgozók és képviselők összehangoltan a városrész tervszerű felújításán fáradoznak.

 Előzmények

A kerületi önkormányzat képviselőtestülete 1996-ban döntött úgy, hogy a felújításra kijelölt városrész szabályozási tervének készítését összekapcsolja egy városfejlesztési rehabilitációs stratégia egyidejű kidolgozásával.

A kerület megbízása alapján 1997-1998-ban a VÁTI Kht. mint várostervező, illetve a MaHill Mérnökiroda Kft. mint stratégiai tervező együttműködésében elkészült a Ligettelkek városrehabilitációs stratégiai programja.

1998-ban a képviselőtestület rehabilitációs akcióterületté nyilvánította a felújításra tervezett városrészt. Tárgyalások kezdődtek a Kerületi Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat között, melynek eredményeként 1999-ben a Főváros-kerület között rehabilitációs együttműködési szándéknyilatkozat aláírására került sor. Az önkormányzat felkérésére 1999-ben a Kőbányai Vagyonkezelő Rt. és a MaHill Mérnökiroda Kft. megállapodást kötöttek a városrehabilitációs modell gyakorlati alkalmazására.

E célból a rehabilitációs akcióterületen a MaHill programmenedzser irodát nyitott, melynek kizárólagos feladata a városrehabilitációs műveletek operatív helyszíni irányítása.

 Az ingatlanfejlesztés-épületfelújítás összhangja, avagy a kezdeti próbálkozások

1988-1992 között a MaHill Józsefvárosban alkalmazta először a városfejlesztési, városrehabilitációs célok elérése érdekében az általa kidolgozott stratégiát, melynek lényege az volt, hogy a tanácsi-állami tulajdonban álló leromlott épületállomány felújításához a költségvetési pénzeken kívül fel kell használni az üres ingatlanok befektetői tőke bevonásával történt beépítéséből származó hasznot.

A városrészfejlesztés mozgató erejeként a kezdeti modell azt a felismerést próbálta kihasználni, mely szerint az ingatlanfejlesztők csakis és kizárólag olyan városrészekben voltak hajlandóak befektetni, ahol a közvetlen városi környezet, illetve a közigazgatás garanciákat tudott biztosítani a beruházott objektumok környezetének megfelelő kialakítására, illetve szinten tartására. Ez a modell sajnálatos módon csak azokban a kerületekben mutatott fel számottevő eredményt (lásd a Belváros városközponti kiemelt részei), ahol a városrészek felújítása központi támogatásokat élvezett. A centrumon kívül eső kerületek sorsát mindannyian ismerjük.

 
Tovább